A vámpírok támadása - A kezdet

Szlogen kell ide.

Első fejezet

Az óriásdenevérek

 

Varga László tanár úr éppen történelem órát tartott. A sok gimnazista gyerek alig figyelt rá. Mindegyikük az ablakon bámult kifelé, ami érthető, hiszen 3 hét és nyári szünet. Ilyen időpontban a tanulók szinte kezelhetetlenek. 

- Kérlek benneteket - mondta a tanár - , legalább nézzetek rám, mégha nem is figyeltek.

Erre aztán odafordították a fejüket.

- Így már jobb - szólt boldogan László tanár úr. - Máris más. Így úgy néz ki, hogy figyeltek is.

Nagy nevetés. A tanár elmosolyodott. Szerette, ha a gyerekek értették a humorát. Tovább magyarázta az anyagot. Élvezettel beszélt a történelemről. Imádta a munkáját. 35 éves volt, még nagyon sokáig fog tanítani. Ennek örült is. 

Pár perccel később kinézett az ablakon. Amit látott, megdöbbentő volt. Csomó óriásdenevér haladt el az ablak előtt. hátukon emberekkel. Mindenki megrémült a látványtól. 

- Hát igaz lenne a legenda? - kérdezte magától a tanár. - Akkor igazat beszéltek mindvégig. 

- Miről beszél, tanár úr? - kérdezte Feri, az egyik nagyszájú fiú.

- Van egy legenda...

- Folytassa, kérem! - hangoztatták többen is az osztályból.

- Van egy legenda, miszerint létezik egy világ, ahol csak vámpírok élnek. És Gadra a királyuk, aki az univerzum összes világát meg akarja hódítani. Állítólag eddig még sohasem vallott kudarcot. Most úgy néz ki, hogy a Föld került sorra. Nagyjából úgy ennyi. Ez a lényeg.

A tanulók lesápadtak. Senki sem kételkedett a tanár igazában. A denevérek száma csak nőtt és nőtt. Igazi sereg vonult az égen.

- Ilyet még biztos nem látott Budapest - mondta a tanár úr. - Sok mindent történt már itt, de efféle esemény még soha. Félek ebből nagy botrány lesz. A sajtó rászáll az ügyre. Ebben biztos vagyok. 

- Most mit csináljunk? - kérdezte Feri ijedten. - Hazamegyünk?

- Azonnal szólok az igazgatónak. Meg kell hallgatni az ő álláspontját. 

 

Második fejezet

Az első támadások

 

Az igazgató szünetet rendelt el a denevérek megjelenése miatt. Nem tehette kockára a gyerekek életét. Szigorúan megparancsolta, hogy mindenki maradjon otthon lehetőleg, és ne mozduljon ki. Másnap a hírekben már benne voltak az első támadások. Három fiatal férfit és két öregasszonyt ragadtak el. Holttestüket később egy eldugott sikátorban találták meg teljesen szétmarcangolva. Az emberek képtelenek voltak kimenni az utcára. Egész nap csak rettegésben éltek.

Varga László tanár úr a konyhaablakán bámult kifelé. A denevéreket várta volna, de azok nem jöttek. 

- Visszamentek a világukba - mondta magának. - Attól tartok, hogy holnap már még többen lesznek.

Igaza lett. Másnap háromszor annyi denevér lepte el az eget. Négy háromfejű sárkány is volt velük. Tüzükkel panelházakat gyújtottak fel és romboltak le. Nem egy szupermarketet teljesen leromboltak, rengeteg áldozatot okozva ezzel. Eddig semmiféle védelmet nem bírtak kitalálni ellenük. Azon a napon már átrepültek a külföldi országokba is. Este Amerika partjait tartották rettegésben. Azok repülőket küldtek ki ellenük, de semmit sem használt. Sőt még erősebbé tette őket. New Yorkban több száz felhőkarcolót romboltak le. Leszakították a hirdetőtáblákat, felgyújtották a boltokat, éttermeket. Több ezer embert ragadtak el, és szívták ki a vérüket. Az emberek kínjukban a házakba menekültek, de a házak tetejét is sikerült szétszedniük.

Varga László tanár úr ajtaján csöngettek. 

- Jó napot, uram - köszönt a vendég. Nagy darab ember volt. A tanár nem ismerte.

- Engem keres?

- Igen magát. Tudomásunkra jutott, hogy Ön sokat tud ezekről a jövevényekről. Így van?

- Igen.

- Akkor megkérem, hogy jöjjön velem. Segítenie kell.

- Nem vagyok ura a helyzetnek.

- De majd azok leszünk. 

- Egyáltalán kicsoda maga?

- Az Ellenállás tagja vagyok. Társaságunk hosszú évszázadok óta áll fenn. Védjük a Földet az effajta problémáktól. Szinte a világ minden pontján vannak embereink. 

- Értem. A segítségemet akarják?

- Igen. Bízzon bennünk. Az az egyetlen, amit most tehet. Csomagoljon össze! Indulunk. 

- Hová?

- A főhadiszállásunkra. Ott megismerkedik a főnökkel. Közösen kitalálunk valami megoldást.

- Hűha... Mire vállalkozok én? Nem vagyok normális... Na de jó, elmegyek magával.

- Helyes. kint várom a kapuban. Ne pakoljon nagyon fel! Csak olyat hozzon, ami tényleg szükséges. 

 

Harmadik fejezet

Az Ellenállás

 

Az autó gyorsan haladt a főhadiszállás felé. Végül egy közönséges ház előtt állt meg. Lementek a pincéjébe, ami nem olyan volt, mint egy rendes pince. Sokkal nagyobb és hosszú folyosók szelték át. Keresztülmentek páron, majd egy vasajtónál megálltak. Bekopogtak. Azonnal jött rá válasz: Igen.

A helyiség egy dolgozószoba volt. Kopasz, izmos férfi ült az asztalnál. Felnézett a munkájából.

- Á, elhoztad - mondta. - Szép munka. Ahogy látom, könnyen ment. Üljön le valamelyik székre, kedves László. Pillanat és rátérünk a lényegre.

A tanár helyet foglalt a széken. Pár perc múlva az izmos férfi abbahagyta a munkáját. Hosszasan vizslatta vendégét.

- Mindent mondjon le, amit tud - mondta parancsolóan.

- Rendben. A vámpírok azért jöttek ide, hogy meghódítsák a világunkat. A főnöküknek, a Gadrának, az a célja, hogy az univerzum ura legyen. Több száz világ hódolt már be neki. Most a miénk következik.

- Mit tehetünk ezellen?

- Minél hamarabb le kell számolni velük.

- És mégis hogyan? Semmi nem hat rájuk. 

- De igen, egyvalami. Viszont az csak egy nagyon távoli világban lehető fel. A krippek birtokolják. Látszólag úgy néznek ki, mint mi, de valójában nem. Ők tudnak varázsolni, és sokkal erősebbek. Átlagosan 200 évig élnek. Nehéz velük tárgyalni.

- Nem érdekel, hogy nehéz-e vagy könnyű. Megpróbáljuk. Hogyan lehet eljutni hozzájuk?

- Ki kell mondani egy bizonyos szót.

- És Ön ismeri?

- Igen. Kimondom, ha kell. Csak előtte ismertesse velem a terveit.

- Közlöm. Maga elmegy a krippekhez tárgyalni. Mi addig itt urai leszünk a helyzetnek. Igyekszünk visszaverni az összes támadást. Legalább feltartóztatni őket, ha már mást nem tudunk. Még ma el fog indulni. Egy percig se késlekedhetünk. Az végzetes lehet.

- Rendben. 

- Járjon sikerrel! A világ sorsa forog kockán. 

- Nem lesz könnyű dolgom, de mindent megteszek.

- El is várom. Társaságunk feladata: ellenállni. Rengetegszer mentettük már meg a Földet. Évszázadok óta állnuk fenn. Az én családom vezette mindig is. Ha én meghalok, a fiam veszi át a vezetést.

- Hogy lehet, hogy eddig nem hallottam maguk felől?

- Azért, mert a legnagyobb titoktartásban létezünk. 

- Értem. Akkor omndjam a varázsszót?

- Igen.

Kimondott egy szót valami ismeretlen nyelven. A szék hirtelen megüresedett. A tanár úr elutazott a krippek világába.

 

Negyedik fejezet

A kiválasztott

 

Sötétség borult egy erdőszéli házra. Bent a nappaliban ült három ember. Kettő egymás mellett, és egy velük szemben. Apa, anya és a kislányuk. A mai napon betöltötte a 13. életévét. A szülei elérkezettnek látták az időt, hogy tájékoztassák a feladatáról.

- Kislányom - mondta az anya - megérkeztek a Földre a vámpírok. Ők valójában már nem olyanok, mint amiket a filmekben látsz. Gadra szinte legyőzhetetlenné tette őket. Nem félnek a kereszttől, a világosság nem árt nekik. Szóval szinte legyőzhetetlenek. Viszont van egy méreg, ami képes az elpusztításukra. A krippek földjén lehet megtalálni, amiért egy férfi már el is indult. Ő a te ellenséged. Te képes vagy őt legyőzni. Hatalomra kell juttatnod a vámpírokat! Uralkodniuk kell a Földön!

- Én vagyok erre a kiválasztott?

- Igen, kicsikém - szólalt meg az apa. - Mindvégig óvtunk téged. Nem küldettünk iskolába. Anyád mindenre megtanított, amire majd szükséged lesz. Itt élünk titokban. A házunk láthatatlan. Azt sem tudják, hogy létezünk. De hamarosan tudni fogják. Te hozod rájuk a pusztulást. 

- Menni fog ez nekem?

- Hogyne menne - folytatta az anya. - Te vagy erre a legmegfelelőbb. A vámpír történelemben van egy jóslat, amiben megjövendölték. Higyj nekünk! Még most elmész a krippek földjére. Itt egy papír. Rajta a varázsszóval. Mondd ki!

A kislány kimondta. Hirtelen eltűnt a kanapéról. Sötét lett körülötte, majd pár másodpercen belül kivilágosodott. Egy völgyben állt. Hegyek tornyosultak feléje. Vele szemben egy torony állt. A teteje a felhők között ért véget. Kétségbeesett.

- Miért történik ez velem? - ordítozta. - Miért pont én?

A torony ajtaja kivágódott. Egy fekete köpenyes férfi bukkant elő. Arcán düh.

- Ma már a második jövevény - mondta. - Mi a francért jártok ide, mi?

- Magam sem tudom pontosan.

- Hogy hívnak?

- Réka.

- Micsoda hülye név! Te is abból a világból jöttél akkor. Jól sejtettem. Na gyere csak! Szenvedni fogsz, akárcsak az a másik ott bent. Gyere!

Behurcolta a toronyba. Felvitte egy hosszú csigalépcsőn. A legfelső emeleten voltak. Beráncigálta egy  szobába. Amit ott látott, az nem mindennapi látvány volt.

 

Ötödik fejezet

A valódi gonosz

 

A tanár úr egy felállított ágyhoz volt kötözve. Vasláncok lógtak le a kezéről és a lábáról. Pólóját leszedték róla. Mellette egy kőtálban tűz égett. Benne vasrúdakat hevítettek. Rajta kívül még két ember tartózkodott odabent. Mindketten fekete maszkot viseltek. Csak a szemük látszott ki, ami piros volt. Réka hátán végigfutott a hideg. 

- Velem mi lesz? - kérdezte idegesen.

- Mint ezzel a görénnyel itt - mutatott az egyik maszkos a tanárra. - Kínhalál vár rád és rá is.

- Miért? Nem ártottam nektek.

- De ártottál - szólalt meg a másik maszkos. - Idejöttél. Nem szabadott volna. Ahogy gondolom, te a Földről jöttél. Érzem rajtad. Az emberek mind gonoszak. Tudod mi készül a bolygótok ellen?

- A vámpírok el akarják pusztítani. Ez a férfi meg akarja akadályozni. Azért jött ide.

- Megakadályozni? Badarság. Nem képes rá. A pusztító mérget sosem adjuk ki senkinek. Egyáltalán tisztában vannak az emberek azzal, hogy ki a jó és ki a gonosz? Hm?

- Hogy érti?

- Szerinted kik a gonoszak? A vámpírok vagy az emberek?

- Az emberek, de ott se mindegyik. Vannak jó emberek. Őket életben kell hagyni. 

- A válaszod helyes. Miszerintünk viszont az összes ember gonosz. Nincs jó köztük.

- Azért mondja ezt, mert még nem járt a bolygónkon.

- Elég! Nem nyitok vitát. Gondolj, amit akarsz. Megköszönnéd te még, ha egyszer a vámpírok kezébe kerülne a bolygótok. 

- Miért?

- Mert nem lenne annyi pusztítás. A pénz elveszítené azt a nagy jelentőségét, amit most betölt. Fontosabbak lennének az emberi értékek. Jerkisz, kezd el a kínzást!

- Ne! - kiabálta a leláncolt. - Nagy szolgálatokat tehetek még nektek.

- Micsodát? - hördült fel Jerkisz.

- Például megmenthetném a világotokat. Hallottam, hogy a Föld után a ti világotok jön. 

- Mit beszélsz?

- Gadra, a vámpírvezér terve szerint így lesz. Titeket sem hagy békében. Én rábeszélhetem, hogy érje be ennyivel. Ismerem a vámpírokat. Hatni tudok rájuk. Kérem!

- Haladékot kapsz. Most visszamész oda, ahonnan jöttél. Gadra által írass meg egy levelet, miszerint békében hagyja a világunkat. Ha nem így lesz, szörnyű dolgok mennek végbe. Értetted?

- Igen. 

- Addig ez a kislány nálunk marad. Ha sikerrel jársz, ő is elmehet.

A tanárt lecsatolták az ágyról. Előtte megbélyegezték. Tüzes pecsétet nyomtak a vállára.

- A pecsétben méreg van - mondta Jerkisz. - Ha egy hónap alatt nem jársz sikerrel,a méreg kifolyik és megöl. Így tartsd be a szavad! 

Réka nyelvére pedig zsibbasztó szert csepegtettek, amitől egyáltalán nem is bírt beszélni. A zsibbadás egy hónapig tart, akárcsak a pecsét mérge. A tanár távozott, Rékát pedig egy farmon helyezték el, ahol minden nap keményen kellett dolgoznia. Napokig próbált szökni, de nem ment. Viszont hamarosan rákacsintott a szerencse. Bejött hozzá az istállóba a gazdasszony. Kiabált vele szokása szerint. Szép nő volt ugyan, de rettentő kegyetlen. Réka nagyon utálta. Most is a munkáját kritizálta. 

- Pár percre lehunyja a szemét a férjem, erre te meg máris lustulsz? - ordítozta. 

Réka elérkezettnek látta pillanatot. Megrúgta a nőt, aki ezáltal a szalmába esett. Réka rohant ki az udvarra. A gazdasszony rohant utána. Már majdnem megfogta a lányt, de egy kőben felbukott, és beleesett az előtte lévő disznószarba. 

- Fúj! - kiabálta. - Utálom ezt a szagot! 

Réka a hasát fogva nevetett. Ki a farm kapuján, és már el is tűnt a szem elől.

 

Hatodik fejezet

Gilfeusz, a varázsló

 

Réka rohant a mezőn keresztül. A távolban lévő hegyeket akarta elérni. A gazdasszony a kutyáit küldte utána. Rékának emiatt nagyon meg kellett gyorsítania a lépéseit. Az egyik kutyát sikeresen fejberúgta, amitől az elterült a földön, és dühös mormolásba kezdett. A másik kutya elkapta a nadrágja szárát és leszakította. A másik szárába is belekapott, majd azt is leráncigálta. De erre akkora fejberúgást kapott, hogy ájultan terült el. A hegyek egyre közelebb kerültek. Ha sikerül beérnie a hegyekbe, akkor megmenekült. Oda már nem jönnek a kutyák. Érzik az onnan áradó veszélyt. Gyors lábainak köszönhetően egész korán a hegyek lábához ért. Innen már nehezebb lesz a járás, de legalább nem üldözik. A másik kutya ijedten fordult vissza a hegyeket látván. Réka pedig rohant fel a magasba. A csúcson kifújta egy kicsit magát. Ezt követően lement, és a következőt vette célba. Egyre beljebb hatolt a hegységben. Végül talált egy barlangot a hegyoldalban. Ott meghúzódott. A barlangból fahíd vezetett át a szomszédos hegyekhez. Alatta hatalmas völgy terült el, alján tóval. Körülbelül akkora, mint a Balaton. Réka kifújta magát. Tudta, a hídon nem lesz könnyű átjutni. Pár perc pihenő után nekivágott az átjutásnak. Szorosan fogta a kötelet. Amikor már pár métert haladt, akkor valami természetfeletti dolog történt. A híd őrülten himbálózni kezdett, holott a szél nem fújt. Alig-alig bírt továbbhaladni. A híd felénél kettészakadt a híd, és ő csak a kapaszkodásának köszönhette életét. A hegyoldalnak csapódott. A hegyből nagy kövek váltak ki. Rékának ide-oda kellett csapkodnia a fejét. Az egyik szinte majdnem eltalálta. Ott süvített el a füle mellett. Ez abbamaradt. Ekkor a legszörnyűbb következett. Leszakadt a híd csonka darabja. Réka vele együtt zuhant bele a tóba. Olyan volt, mintha kőkemény betonra esett volna. A felszínre küszködte magát. Itt sem lehetett biztonságban. A tó megvadult. Hullámok keletkeztek. Rázúdult a lányra, aki emiatt ismét a víz alá került. Ismeretlen halfajta közeledett felé. Hátsó uszonyából hosszú farok nőtt ki. Farkát rátekerte Réka nyakára. Hiába próbálta lefejteni, nem ment neki. Érezte, hogy közeleg a halál. Elvesztette öntudatát. Minden elsötétült. 

Felnyitotta szemét. Puha ágyban feküdt. Fehér köpenyes ember hajolt fölé. Hosszú ősz szakálla az ágyat verdeste. Szemeiből béke és nyugalom sugárzott. 

- Gilfeusz vagyok - mutatkozott be. - Egy hajszál híján múlt az életed. Varázslatom viszont volt olyan erős és megmentett. Értesültem a jöveteledről. Apád szólt nekem. Megkért, hogy vigyázzak rád. Megtettem. Kezdettől fogva figyeltelek. Minden lépésedről tudtam. A toronyban is ott voltam veled. Csak láthatatlanul. Egyébként már tudsz beszélni. Hatástalanítottam a mérget. 

- Ön varázsló? - kérdezte Réka. 

- Igen. Nem vagyok kripp. Jobb is. Utálják az embereket. Túlságosan elítélik őket. 

- Tapasztaltam. A másik férfi jól van, akit elengedtek?

- A tanár úrnak? Kutya baja. Majd ha te is visszamentél, keresd föl. Segíteni fog neked. 

- Valóban az emberek a gonoszok?

- Nem teljesen. Gadra azokat öli meg közülük, akik együttmőködnek az ellenségével, Dárennel. Ő is vámpír, de nagyon gonosz. Gadra valójában a Földet akarja megóvni. Azért foglal el világokat, hogy ezáltal megóvja. Létezik egy gonosz hatalom. Azzal harcol az idők kezdete óta. Dáren a csatlósa. Nagy háború fog még itt lenni. Hatalmas. Az összes világ hadba vonul. Az, hogy ki mellé állnak, rejtély. 

- Én vagyok a kiválasztott?

- Te. Te fogod majd hatalomra segíteni Gadrát. Csak jönne már el az az idő! Erős vagy. Ezt a farmon bebizonyítottad. Jól megkapta az a némber. Valószínűleg még mindig a ganét vakargatja magáról.

Jót nevettek.

- Hol vagyunk? - kérdezte Réka. - Milyen hely ez?

- Ez egy hegy gyomra. Itt élek én már nagyon régóta. Most menned kell! A Föld vár. 

Réka kimondta a varázsszót. Eltűnt az ágyról.

 

Hetedik fejezet

A szörny fogságában

 

Rékát rengeteg ember vette körül. Szaladtak, az egyik a földre is lökte. Vele szembe közeledett egy fiatal fiú. Vele egyidős lehetett. Az egész megjelenése lázba hozta Rékát. Megtetszett neki. 

- Szia - köszönt a fiúnak. - Miért rohannak ennyire az emberek?

- Menekülnek a vámpírok elől. Valami Dáren menedéket ajánlott nekik.

- Jaj, ne! Ő a Gonosz! Álljanak meg! Kérem! Dáren hazudik. Gadra azért jött ide, hogy megvédje a bolygónkat. Nem akar rosszat!

Rá se hederítettek. 

- Ne erőlködj! - mondta a fiú. - Nem fognak megállni. És különben honnan tudod ezt?

- Hosszú történet. Gyere! Beszaladunk ebbe a tömbházba. Itt biztonságban leszünk. Odabent elmesélek mindent. 

Bevitte a házba. A postaládáknál álltak meg. Mindenről beszámolt. 

- Ki is ez a Dáren pontosan? - kérdezte Réka. 

- Vámpír. Ma reggel egy óriásdenevér szelte át az eget. Körbeadta az embereknek, hogy ő egy jó vámpír és segít rajtuk. Valami átjáróról beszélt nekik, ahol biztonságban lehetnek. Az emberek annyira félnek, hogy mentek azonnal.

- Értem. Gadrával akarok beszélni. Nem tudod véletlenül hol van?

- Visszamentek a saját világukba. Bizonyára készülnek a harcra. 

- Hogy juthatok oda?

- A Vámpír Járattal. Ez egy busz, amit csak azok látnak, akik tudnak a létezéséről. Szerencsédre itt parkol pár utcával arrébb. Nem tudom miért. Várj csak! Rád vár. Menni akarok én is veled. 

- Jó. Egyébként be kéne mutatkoznunk. Réka vagyok, te?

- Gabi. Menjünk a buszhoz!

Pár utcával arrébb valóban ott állt. Pirosra volt festve, és denevérek mintázták. Az ajtó csak úgy kinyílt. Mikor felszálltak, azonnal be is csukódott. Kormány nem volt beszerelve. Helyette egy monitor állt. Rajta a következő használati utasítások:

Nyomja meg az 1-es gombot, ha a Vámpír-völgyhöz akar utazni.

Nyomja meg a 2-es gombot, ha a Halál-hegyhez akar menni.

- Melyik? - kérdezte Gabi. 

- Látatlanba is az 1-es. Megnyomom a gombot. 

A nyomás után minden elsötétült. A busz elindult a nagy feketeségben. Nem láttak semmit, de érezhetően száguldottak valahová.

- Mi lesz most? - kérdezte Gabi. - Kicsit félek.

- Jó úton járunk. 

- Ja, oké. Legyen igazad. 

Pár percre rá minden újra világos lett. Valóban egy völgyben álltak meg. Várta őket az óriásdenevér. Felszálltak rá. Lassan-lassan emelkedni kezdett. Belátták az egész vidéket. Ámultak-bámultak a látványon. Gyönyörködésük nem tarthatott sokáig. Egy másik denevér bukkant fel a láthatáron. Közeledett feléjük. Majd nekiesett a másiknak. Véres viadal vette kezdetét. Forogtak körbe-körbe. A sok forgástól leszédültek a "járgányról". Zuhantak a mélységbe.

- Végünk! - kiabálta Réka. - Vagy mégsem?

Alul egy nagy barna foltot pillantott meg.

- Mocsár - mondta Gabi határozottan. - Nem lesz könnyű.

Beleestek. Húzni kezdte lefelé testüket. Hiába kapaszkodtak, nem volt menekvés. Ám hirtelen megszűnt a sártömeg. A nagy semmiben zuhantak. Keményre estek.

- Aaaaa! - jajdult fel Réka. - A karom!

- Hol vagyunk? - kérdezte Gabi ijedten. - Mi ez a hely?

- Csapda - mondta egy hang.

 Előbújt a sötétből fáklyával a kezében. Ember és krokodil keverék volt. Embermagasságú, de krokodil fejű.

- Én vagyok a kiválasztott - mondta Réka.

- Nem érdekelnek a vámpírok ügyei. Számomra csak finom falatok vagytok. 

Elhurcolta kettejüket egy kicsi, koszos cellába. Bezárta.

- Innen nem menekültök! - kiabálta gúnyosan. - Hahhhaaahhaa!

 

Nyolcadik fejezet

A halál torkában

 

- Most mi a francot csinálunk? - kérdezte dühösen Gabi. - Itt ülünk és várjuk, hogy meghaljunk?

- Nem találom a kiutat - fakadt ki Réka is. - De remélem megtalálom. Ki kell iktatnunk a szörnyet. 

- Mégis hogyan?

- Hamarosan úgyis visszajön ide. Akkor lesz egy kedvező alkalom. 

Valónan így lett. A szörny kinyitotta a cella ajtaját. Réka belerúgott a hasába, amitől az a földre rogyott.

- A mocsárhoz! - kiáltotta Réka. - Gyorsan! 

A szörny üldözőbe vette őket. Ráugrott Gabi hátára. Karmaival végighasított a fiú hátán. 

- Rohadj meg! - káromkodott a sebesült. - Ezt még megkeserülöd!

Réka lerántotta a hátáról a bestiát. Rátaposott a torkára. Ebben a pillanatban még csomó olyan szörnyeteg bukkant elő a sötétségből. Körbeálltak. Szűkíteni kezdték a kört.

- Meghaltok! - ordítozták.

Gabi minden erőfeszítésével rontott ki a csapdából. Megragadta Réka karját. A kijárathoz vitte. Ám a mocsár ebben a pillanatban rendes mennyezetté változott. Gabit hirtelen elkapta az egyik bestia. A fiú pedig szájba verte, és ettől kitört egy foga.

- Álljatok meg! - parancsolta a fenevad. - Más ötletem van. Dobjuk be őket a Kígyó Csarnokba! Majd a Gyilkos elintézi helyettünk. 

- Igen! - harsogták diadalittasan. - A Gyilkos kell ide! Vigyük be ezt a két nyomorultat!

Megragadták a két gyereket. Menekülésre semmi esélyük nem volt. A Kígyó Csarnok ajtaja kitárult. Bedobták a foglyokat. Kívülről bezárták. A csarnok belül fáklyákkal volt kivilágítva. 

- Gyilkos egy kígyó - mondta Réka. - Van egy olyan érzésem, hogy nem egy hétköznapi példány. 

A terem másik végén egy ajtó helyezkedett el. Lesüllyedt a talajba. A mögüle áradó sötétségből egy hatalmas piton mászott elő. 

- Sssszzz!

A kígyó megindult. Akármerre szaladtak, követte őket. Az egyik sarokba szorultak be. A kígyó kinyitotta száját. Réka kihasználta a helyzetet. A mellettük lévő fáklyát a kígyó nyelvére dobta. Dühös mormolás rázta meg a csarnokot. 

- Menjük ahhoz az ajtóhoz - szólt Gabi. - Ahonnan ez a rohadék kijött. 

Odaszaladtak. Próbálták az ajtót felhúzni, de nem ment.

- Valami más irányítja - mondta Réka. 

A kígyó bekúszott az ajtón. Mögöttük egy föld alatti tó állt. 

- Bele a tóba! - utasította Réka.

A tó kb. 5 méter mély lehetett. Mindketten tudtak úszni. A kígyónak csak egy része fért bele. A víz alatt egy dugót pillantottak meg. Arrafelé úsztak. Kihúzták. Elég nagy volt a nyílás ahhoz, hogy beleférjenek. Csatornába jutottak. A beömlő víz pillanatok alatt megtelítette. A kígyó feje viszont beszorult. Ha így marad, megfullad. Hiába próbálkozott, nem fért át. Se ki, se be nem haladt. A csatorna a végéhez közeledett. Rács volt a végén. A tengerbe vezetett. Gabi kirúgta a rácsot. Kijutottak a tengerbe. Úsztak a világosság felé. 

- Végre! - kiabálta Réka, amikor feljutottak. 

A parton egy hajó horgonyzott. A kapitány és a legénység a parton sétált. A kiáltásra felfigyeltek.

- Nem lesz baj - nyugtatta magát Réka, és úszni kezdtek a part felé.

 

Kilencedik fejezet

Gadra

 

Kiértek a partra. A kapitány hosszú, barna szakállú ember volt. Fején megviselt kalapot viselt. Ismeretlen nyelven szólalt meg.

- A Földről jöttetek talán? - kérdezte.

- Igen - felelte Réka. - Nem akarunk bántani senkit.

A kapitány közelebb jött.

- Te - hörögte. - Te vagy azon a képen, amit még a jósok festettek.

- Milyen kép?

- A kiválasztott. Pontosan lerajzoltak téged. Eljöttél hát?

- Itt vagyok. Feladatomról értesültem. Most Gadrához igyekszek. Hol van?

- A várában. Odavezetlek benneteket. 

- Messze van?

- Nem. Fél óra alatt odaérhetünk. 

- Máris induljunk. Nem várhatok tovább.

- Rendben van, hölgyem. Fiúk, azonnal indulás!

A csapat elindult. Egy ideig hosszú füves pusztákon sétáltak. Később beértek egy hegységbe. Ez volt az út nehezebb része. Jól be kellett hatolni a hegyekben, míg végre megpillantották a várat. Magas hegy tetején állt.

- Jó kis mászás lesz - mondta a kapitány. - No de sebaj. Velünk van a kiválasztott. 

Fárazstó volt a hegyre felmászni. A várat árok vette körül. Az árokban víz. Híd ívelt át rajta. Azon túl kapu. A kapitány bekopogott. Az őr kinyitotta.

- Mi járatban? - kérdezte zengő hangon.

- Elhoztam valakit, akire már mindnyájan nagyon régen várunk. Ő az!

Az őr megörült. 

- Hozd be azonnal! - sürgette a kapitányt. - Gadra elé kell vinni.

A kapu kitárult. Gadra a vár legmagasabbik tornyában ült a trónteremben. Szemei a semmibe révedtek. Fekete hajú, zöld szemű, izmos ember volt. 30 év körül lehetett. 

- A kiválasztott! - ujjongott. - Eljöttél hát? Tudod milyen régóta várlak? Az idők kezdete óta. Fiatalnak látsz, de igazából öregebb vagyok, mint a nagyszüleid. Sokkal öregebb. Mesélj! Mindent tudni akarok.